Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület eseményei

Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület eseményei

  • Kézműves Közösségpont Hartán

A Budapesttől éppen száz kilométerre, a Kalocsai Sárköz peremén fekvő német nemzetiségi település, Harta méltán híres a bútorfestő- és egyéb kézműves hagyományairól. Annak érdekében, hogy a fiatalabb generációknak átörökítődjön a helyi tudás, 2017. májusától a Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány az EFOP-1.3.5-16 – Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével projekt keretében Határtalan Harta – Kézműves közösségpont és programsorozat címen valósít meg programot.
A Közalapítvány célja az élményszerű tanulást, tájékozódást szolgáló nyitott rendszer kialakítása, mely interdiszciplináris alapokon törekszik a helyi értékekből eredő adottságok kihasználására, szélesebb körű megismertetésére. Négy éven keresztül sorra vesszük a hartai bútorfestés, tutyikészítés, hímzés- és gyöngyékszerek készítésének alap technikáit, a legszakavatottabb népművészek bevonásával. Ennek részeként valósult meg júniusban a Múzeumok Éjszakája rendezvény és indult útjára a Bútorfestő Közösségpont foglalkozássorozat. A létrejött lelkes kisközösség Schneider Péterné Marika bútorfestő népművész vezetésével 20 alkalom során ismerkedik meg a hartai mintakinccsel, a festés eszközeivel és technikai fogásaival a tervezéstől a sablon- és macskaszőr-ecset készítésen keresztül a konkrét tárgyfestésig. Összesen hat tárgy megfestését tűztük ki célul: a hagyományos minták immár a modern lakáskultúrába illeszthető tárgyakon jelennek meg. Előrehaladásunkról folyamatosan hírt adunk a közalapítvány facebook oldalán és a www.dunataj.org honlapon. A Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjén pedig 2018. április 6-8. között Schneider Péterné vár műhelyében minden érdeklődőt, ahol mindenki megtapasztalhatja az alkotás varázsát.