Bükkalja Mesterek Népművészeti Egyesületének eseményei

Bükkalja Mesterek Népművészeti Egyesületének eseményei

  • Csapatépítő szalonnasütést szerveztünk, azzal a céllal, hogy áttekintsük, kiértékeljük az eddig eltelt év eseményeit és eredményeit, hogy a jövőt tekintve építő jeleggel folytathassuk tevékenységünket. Szó volt az augusztusban a NESZ által megtartott kézműves vásár eredményeiről és a jövőre való készülésről. Új tagjaink véleménye is fontos volt a hozzászólásokban. Szó esett a pályázati lehetőségekről, azok fontosságáról és a mesterek termékeinek zsűriztetéséről is. A vidám szalonnasütést tartalmas célkitűzésekkel, feltöltődve zártuk.
  • Élmény, izgalom, szakmai kihívás ……… olvasom a Borsod-A-Z-megyei Kereskedelmi és Iparkamara havi mellékletében. A “Magyar Kézműves Remek” címre idén 123 pályamű érkezett be az országból. Bár a leírás szerint nagyon magasra tették a “lécet”, mégis sikerült bizonyítani. Megyénkből kilenc alkotó  nyujtotta be munkáját, melyből öten nyerték el a “Magyar Kézműves Remek” címet, és örömünkre három sikeres versenyző a Bükkaljai Mesterek Kézműves egyesület tagja. A három nap alatt tartott rendezvényen közel 100 ezer érdeklődő volt kiváncsi az ott bemutatott mesterek remekeire.

Nyertesek és pályamunkák

Merényi József miskolci faműves

“In memoriam Hodossy Gyula

A juhász kampók tényleges használatra készültek. Az installáció célja, hogy a Hodossy örökösök által féltve őrzött eredeti fa és fém mintákkal öntött, hiteles másolatokkal megmutassák Hodossy Lajos és fia, Hodossy Gyula munkásságának egy kis szeletét.

Anya és lánya fejfája

A fejfákat Merényi József készítette 2007-ben. Időközben a fejfák állapota jelentősen leromlott, most a mester által kiválóan restaurált fejfák lettek a pályamunkák. A két sírjelző különlegessége – az egyébként a székely kapuknál alkalmlazott – “rákláb”.

Debreceni Sándor miskolci késes iparművész

“exkluzív kések – vadászkések

Professzionális kivitelű, mesteri vadászkések, funkcionálisan tökéletesek és kézhez állóak. Debreczeni Sándor a tőle megszokott kiemelkedő, mestermű szinvonalú késekkel pályázott ez alkalommal is.”

Kovács J. Attila miskolci cipészmester

“exkluzív, rámán-varrott férfi cipők

Az igazi cipészmesterség csodálatos darabjait készítette el Kovács J. Attila. Ezek a mesterművek mind alapanyagukban, mind kivitelezésükben rendkívüliek, olyan műremekek, amelyek évtizedek múltán is élni fognak.  Ezeknek a pályaműveknek az esetében is nagyon fontos, hogy szívesen viselik ez eket a csodás darabokat napjainkban is.”

Egyesületünk vezetője  Kovács J. Attila miskolci cipészmester évek óta versenyzik, fontosnak tartja az eseményen való részvételt. Ő egyben a BOKIK kézműves  alelnöke, fontosnak tartja a mesterek megmérettetését. Jó alkalom, hogy visszejelzést kapjanak munkájukról, és a nyertesek erősítik a piaci szerepüket is. Az egyesületi tagoknak munkásságával példaképül szolgál. A díjkiosztón még Elnöki Aranyérem kitüntetést is átvehetett a Magyar Kézműves Remek cím mellett.

Szeretettel gratulálunk az elért eredményekhez. Jó egészséget, kitartást és inspiráló gondolatokat kívánunk a továbbiakhoz.

  • Az “EuroSkills 2018”-t idén 17. alkalommal rendezték meg. Az MKIK 2002-ben indította útjára, az akkori HUNGEXPO területén. „A pályázat lehetőséget biztosít az alkotóknak, hogy bemutassák mire képesek, kiállíthatják munkáikat, mely egyedülálló lehetőség azoknak is, akik egyedül dolgoznak.
  • Szeptember 29-én tartották Kisgyőr településen a XXXV. Őszi Népművészeti Sokadalom rendezvényt, ahol a csatolt plakát szerint sokszínű műsorral szórakoztatták a látogatókat. Egész napos bemutató és kirakodóvásár volt a Borsod megyei népművészeti egyesületek, valamint a Gömöri Kézműves Egyesület mestereinek közreműködésével. A nyitott csűrben helytörténeti kiállítást tekinthettek meg a kilátogatók.