Bihari Népművészeti Egyesület eseményei

Bihari Népművészeti Egyesület eseményei

  • Gyerekeknek és felnőtteknek, több projekt keretében tartottunk, kézműves foglalkozásokat
  • A bőrös és hímző szakköreink az alkotóházban beindultak, amelyek hetente egy-egy alkalmak.
  • A városunkban és a vidéki iskolákban zajló Erzsébet táborokba is fel lettünk kérve, hogy alkotóinkkal, kézműves foglalkozásokat tartsunk. A foglalkozásokon szívesen ismerkedtek a gyerekek a természetes anyagok megmunkálásával, és ügyesen elkészített tárgyaikat örömmel vitték haza.
  • A Nemzetközi Gyermek Alkotótáborunk 24. alkalommal került megrendezésre 2018.06.02. – 06.06.-ig.
    A tábor első napján a gyerekek szövőszéken kezdték el a kis munkáikat, valamint lehetőség volt, mint minden évben állandó tevékenység a gyöngyfűzés, aminek mindig nagy sikere van.
    Ezen a napon még szép kis bőrtárgyakat készíthettek a mester segítségével.
    A második napon következett a szintén közkedvelt agyagozás korongozással.
    Az udvaron színes gyapjúból nemezeltek a gyerekek szép karkötőket, ékszereket, virágokat, labdákat.
    Valamint gyékényből tutajt készíthettek a táborosok.
    A harmadik nap kirándulással telt Pocsajban a Sinka Miska birodalmában. A kenyérdagasztástól a kemence befűtés és kenyérsütés mozzanatait figyelhették meg a résztvevők. Amíg sült a kenyér, addig szekéren utazva a vidám kis csapat körbejárta a falut. Ebédre, a szintén kemencében főtt töltött káposztával a finomra sült ropogóskenyérrel fenséges ételt fogyasztottak . A délután egy templomkerti játszótéren lehetett a szabadban, kézműveskedni, szaladgálni, pihenni, ismerkedni.
    A negyedik nap ami nyílt nap volt a táborozok hívhattak vendégeket akik szerettek volna belekóstolni a tábor egy napjába. Mozgalmas sikeres nap volt sok tevékenységgel.. tűzzománc, bőrtárgy készítés,gyöngyfűzés, rongylabdakészítés, kisseprű kötés.
    Az ötödik utolsó nap mézeskalácsot készíthettek és díszíthettek még a többi tevékenység mellett a gyerekek. Madársuliból érkezett vendégünk bemutatóját is élvezhették . Délután a tábor zárására kiállítást rendeztünk az elkészült kis tárgyaikból, amit a nap végén mindenki hazavihetett.
  • „ Jövőre találkozunk!” – 24. Gyermek Alkotótábor

Bihari Népművészeti Egyesület idén ünnepli 25 éves születésnapját, s csupán egy évvel fiatalabb a Gyermek Alkotótábor, mely évről-évre az egyesület Alkotóházában kerül megrendezésre. Így volt ez most is. A „Ház” július első hetében ismét megtelt alkotni vágyó gyerekekkel és felnőttekkel.Az alkotó napokon, az egyesület tagjainak irányításával sokféle kismesterséget próbálhattak ki a résztvevők, pl. szövés, fazekasság,gyöngyfűzés, seprű készítés, körmönfonás, bőrművesség, nemezelés, mézeskalácsosság, textilfestés, gyékényfonás stb.Felállítottuk a Mesterségek Ünnepén 2016-ban „Év Műhelye” díjat nyert játszónkat, a „Bihari Górét” is. Ez a kicsik kedvence, ahol lelkesen morzsolják, öntögetik, méricskélik a kukoricát vagy csak egyszerűen megpihennek a rongyszőnyegeken.Ismét szerveztünk nyílt napot, amikor a barátok, rokonok és minden érdeklődő betekinthetett a tábor életébe és kipróbálhatta a számára vonzó tevékenységeket.A kiránduló napon Pocsajba, Sinka Miska portájára látogattunk. A gyerekeket lenyűgözte a kenyérsütés, a kemence felfűtésének folyamata. Amíg sült a kenyéraddig, a vidám kis csapat szekéren utazva megnézte a falu még meglévő régi házait, a jellegzetesen utcafrontra épült górékat, a Tájházat.Vendéglátóink kemencében főtt töltött káposztával és finomra sült ropogóskenyérrel vártak vissza bennünket. Délután a templomkerti játszótéren játszottak, pihentek, ismerkedtek, kézművesedtek a gyerekek.
A tábor utolsó napján, a táborzáró kiállításon ismét összegyűjtöttük a héten készült tárgyak sokaságát, hogy együtt gyönyörködhessünk az elkészült alkotásokban. A búcsúzás ismét ez volt: “Jövőre találkozunk!”
Köszönet a Bihari Népművészeti Egyesület mestereinek, akik a tábor munkáját segítették:
Nagy Magdolna – szövő
Török Zita – fazekas
Rácz Erika- ötvös
Szathmári Ferenc – kosárfonó
Szathmári Ferencné – kosárfonó
Makai Sándorné – mézeskalács készítő
Bagdi János – bőrműves
Fekete Sándorné – gyékényfonó
Boldogh Etelka–gyöngyfűző
Karácsony Krisztina- selyemfestő
Dr Halászné Nagy Andrea – nemezkészítő, táborvezető