Bihari Népművészeti Egyesület eseményei

Bihari Népművészeti Egyesület eseményei

  • Mesterségek Ünnepe

 A Bihari Népművészeti Egyesület ebben az évben is képviselte a régiót a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban. 34 résztvevő utazott, 27 mester 16 féle mesterséget mutatott be. a kiemelt téma a hímzés volt, két műhelyben a furtai és a komádi hímzés sajátosságaival ismerkedhettek meg az érdeklődők a tervezéstől az egyes munkaszakaszokon át a kész alkotásig. 19 -én szombaton a Furtáról érkező Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület, vasárnap a Komádi Díszítőművészeti Szakkör tagjai mutatták be a közönségnek az öltések technikáit.

Nagy örömünkre ebben az évben Németh Attila, berettyóújfalui kovácsunk vehette át az Év Ifjú Mestere díjat.

A Bihari Góré játszóháznak ismét nagy sikere volt. A kukoricamorzsolás és a játékkészítés sok kisgyermekes családot csábított ide.

A reformáció 500. évfordulójára megrendezett országos kiállításon is több egyesületi tag – Magyar Zita, Kolozsvári-Donkó Rebeka, Szilágyi Sándorné, Vámos László, Gyönyörűné Erdei Judit – alkotásai kerültek kiállításra a történelmi múzeumban.

  • III. Magyar Értékek Napja
  1. szeptember 9 -én Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint az NMI Művelődési Intézet együttműködésében valósult meg a III. Magyar Értékek Napja. Hajdú- Bihar megye értékeit a Bihari Népművészeti Egyesület közreműködésével mutatták be. Többek között kiállításra került a debreceni kerámia, mézeskalács, a debreceni guba, a bihari szűr, a furtai hímzés, a derecskei szűrrátét, a hencidai csuhéból font papucs, táska.

Az eseménynek különös méltóságot adott, hogy délben a megyék egy-egy jellegzetes mezőgazdasági terményét ökumenikus szertartás keretében áldották és szentelték meg, ez nálunk a kukorica volt.

Így kapcsolódott a Bihari Góré játszó az eseményekhez, ebben a hangulatos kuckóban nagyon sok kis szorgos gyermekkéz morzsolta a kukoricát és készítette a játékokat, mint hajdanán nagyszüleik.