Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • A Nemzeti Művelődési Intézet 2014-ben Kapunyitogató programot valósít meg, melyben egyesületünk is közreműködik. Ennek keretében szeptemberben játszóházi foglalkozásokat és mesterség bemutatókat tartunk Békés megyében és Romániában. Szeptember 9-én, Pusztaottlakán játszóházi foglalkozás keretében a mézeskalács díszítést és a sakkozást próbálhatják ki a résztvevők, valamint a szövés és népi ékszerkészítés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Szeptember 20-án a program Tarhoson folytatódik, ahol szintén a mézeskalács díszítést próbálhatják ki, valamint rongybabát is készíthetnek .A mesterség bemutató keretein belül ez alkalommal a szövést és a kézi és gépi hímzést láthatják az érdeklődők. A szeptemberi program 28-án Kisiratoson ér véget, ahol csuhéfigurákat, bőrékszereket készíthetnek a játszóházi foglalkozás alkalmával a gyerekek, valamint a sakkozást is kipróbálhatják. A népi kismesterségek közül ezúttal a nemezelés és a szövés mutatkozik be.
  • A Békés Megye Népművészetéért Alapítvány TÁMOP 3.2.13-12/1-2013-0047-es azonosítószámú Népzenétől a kortárs zenéig című projekt szakmai támogatása tovább folytatódik a második félévben is. Szeptembertől heti szakkörökre, témanapokra és tehetséggondozási foglalkozásokra kerül sor a projekten belül.
  • Egyesületünk ebben a hónapban is több rendezvényen képviseli magát. Szeptember 6-án Falunapra kerül sor Dombegyházon, ahol szervezetünk játszóházi foglalkozással vesz részt. A kilátogatók a bőrfonást és a népi ékszerkészítést ismerhetik meg.
  • A Békében Békésben – Nemzetiségi Fesztivál 2014-ben is megvalósul Békéscsabán, melynek Egyesületünk évek óta társszervezője. A programon szervezetünk mesterség bemutatóval, játszóházzal, kreatív játszótérrel, népi kosaras körhintával és árusítással várja a rendezvényre látogatókat.
  • 2013-hoz hasonlóan Békéscsabán ismét megünneplik a Magyar Dal Napját, melyre az idei évben is felkérték Egyesületünket játszóházi foglalkozások tartására. Az eseménynek a Sportcsarnok és környéke ad helyet, ezzel egy időben és helyszínen valósul meg a Hagyományok Tere elnevezésű kétnapos fesztivál.
  • Szervezetünk az ILS Szakközépiskolában a TÁMOP program keretében folytatja a különböző alkalmakkal és formákkal az innovatív iskolafejlesztést.
  • Szeptember 27-én szervezetünk a tagok számára szakmai napot szervez, amelyben értékeljük a nyári eseményeket és megvitatjuk az őszi és téli programokat. Többek között a NIT zsűrizést, a regionális konferenciát, a Betlehemes Fesztivált.
  • Szeptember 16-tól október 18-ig heti 1 alkalommal interaktív kézműves foglalkozás megtartására kerül sor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Sarkadi Tankerületében. A foglalkozások során a gyerekek minden alkalommal két kézműves mesterség alapfogásainak elsajátításával készíthetnek kisebb tárgyakat maguknak. A foglalkozások során a csuhéfonással, a nemezeléssel, a növényi hangszer és a népi ékszerkészítéssel, a fazekassággal és a gyapjúfonással, a mézeskalács díszítéssel és tojásfestéssel, valamint a gyékényfonással és a rongybabakészítéssel ismerkednek meg a résztvevők.