Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • KITÜNTETÉS

Békés megyéért kitüntetést kapott Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke. A közművelődés terén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Békés megyéért” kitüntetést október 19-én vette át Körösújfaluban, a település és a megye közös ünnepségén dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkártól, Zalai Mihály megyei elnöktől és Szabó Csaba polgármestertől.

  • KÉPZÉSEK

A népi kézműves szakágakban, részben akkreditált részben pedig hétvégi alap- és továbbképzéseket hirdettünk meg 26 szakágban. Meghirdetett képzéseinket 310 hallgató kezdi meg, 20 szakágban, illetve egyelőre többen is várólistára kerültek a magas csoportlétszámok miatt. Képzéseink első időpontja 2018. október 27-28 volt. Ekkor kezdődtek meg az alábbiak: a Bútorfestő 120 órás, Fafaragó 120 órás, Hímes tojás 30 órás, Hímző 60 órás, Kosárfonó 60 órás, Mézeskalács 30 órás, Népi játszóház vezetői 120 órás, Szövő 60 órás képzés.

  • EFOP 3.3.2-16-2016-00010

Megkezdődtek az őszi rendezvények, események a projekt keretében. Szeptembertől decemberig 7 partnerintézménynél művészeti csoportok működnek, illetve 15 témanapot valósítunk meg. 3 témanaphoz kötődve – 3 partnerszervezetnél – Békés megye élő népművészete kiállítást rendezünk be. Szeptember hónapban minden helyszínen megkezdték a művészeti csoportok a munkát. Heti rendszerességgel tartják foglalkozásaikat.
Október hónapban 2 témanapot valósítottunk meg, mindkét alkalommal 3-3 kézműves játszóházi foglalkozást tartottunk, két helyszínen kiállítást rendeztünk be, és népi mesemondó adott műsort, egy másik helyszínen pedig élőzenés táncház valósult meg.

  • EFOP-3.7.3-16-2017-00075

A „Használható hagyományok – népi kézműves tudás átadása” című – EFOP-3.7.3-16-2017-00075 azonosítószámú projekt keretében folyamatosak a tudásátadási alkalmak:
Battonyán hímző művészeti csoport, és bőrműves csoport, Mezőberényben csuhé foglalkozássorozat zajlik, elsősorban hátrányos helyzetű célcsoportok számára. A tevékenységek 12 hónapon keresztül kínálnak alkalmat a résztvevők számára az egyes szakágakban az alkotói tevékenységre.
Művészeti csoportjaink havonta 3 alkalommal, alkalmanként 4 órában, a foglalkozássorozat pedig havonta 2 alkalommal, alkalmanként 3 órában valósulnak meg.

  • EFOP-1.3.5-16-2016-000026

Folyamatosak a Békés Megyei Népművészeti Egyesület által megvalósítás alatt álló EFOP-1.3.5-16-2016-000026 azonosítószámú „Közösségek fejlesztése a népművészet eszköztárával Békés megyében” című projekt tevékenységei.
Összesen 10 alkalommal „Kisközösségek a helyi hagyományokért – szakmai találkozó” valósult meg 4 településen. 4 helyszínen, Mezőkovácsházán, Tótkomlóson, Nagybánhegyesen és Telekgerendáson Idősek világnapi rendezvényre került sor.

  • SZOLGÁLTATÁSOK

Egyesületünk októberben Békés megye élő népművészet kiállítást biztosított Körösladányban.

  • ELFELEDETT SZAKMÁK TANFOLYAM

Szolgáltatóként részesei vagyunk az NMI Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája által szervezett Elfeledett szakmák című tanfolyamnak. Július óta, átlagosan havi 1 alkalommal oktatóink segítségével más és más szakmákba nyerhetnek betekintést a tanfolyam résztvevői. Október 27-én a nemezelés technikáit tanítottuk számukra.

  • NOVEMBERI ELŐZETES

November hónapban előzetes jelzéseink szerint 55 esemény vár ránk. Ebben az EFOP projektek keretében induló szakköri foglalkozások, művészeti csoportok, témanapok, települési rendezvények vannak túlsúlyban, de 24-25-én akkreditált, továbbá alap- és továbbképzéseink indulnak, illetve folytatódnak 6 szakágban, illetve a Népi játszóház vezetői tanfolyam keretében.

  • NIT ZSŰRIZÉS

November 10-11-én 12 szakágban 271 alkotás zsűrizése zajlott Békéscsabán, a Tégla Közösségi Házban. A zsűri döntése alapján az alábbi minősítések születtek:
HMR kategória – 34 db, HMT kategória – 75 db, MMR kategória – 44 db, MMT kategória – 54 db, ajándéktárgy kategória – 11 db, elutasított – 53 db.

  • NOVEMBER 11-ÉN REGIONÁLIS KONFERENCIÁT RENDEZTÜNK BÉKÉSCSABÁN A NÉPI KÉZMŰVES ALKOTÁSOK MEGÚJULÁSA, INNOVÁCIÓJA CÍMMEL

Az egyesületből nem hagyományos módon megszólaltattunk néhány egyesületi tagot, akik sokat dolgoznak azon, hogy alkotásaik mindig mások és újszerűek legyenek,. Arra is törekedtünk, hogy a szereplők különböző műfajokat képviseljenek.
A kerekasztal vendégei voltak:
Bors Franciska,- nemez, Czepó Pál- faműves, Debreczeni Klára – szövő, Farkas Gábor – fazekas, Farkasné Jeszenszky Anita- népi ékszerkészítő, Jeni Anikó – hímző, Kudlákné Balázs Noémi – hímző, Kurtics Atilla- bőrműves, Tóthné Kiss Szilvi – csipkekészítő, Török Lajos- faműves.
Az alkotók és jelenlevők segítségével beszélgettünk arról, hogy:
– mi jellemezi őket, amikor egy új, korábban nem létező alkotást hoznak létre,
– mi motiválja az alkotókat, hogyan élik meg az alkotás folyamatát,
– milyen tudás, képesség szükséges ahhoz, hogy sikeres új alkotások szülessenek, ezt kitől, hol tudják „beszerezni”. stb.
Egy olyan együttlétet terveztünk megvalósítani, amely a népi kézműves alkotások megújulásáról, a mai korban való használhatóságáról szól, a meghívott és a konferencián résztvevő alkotók közreműködésével.
Mind a beszélgetés, mind a konferencia résztvevői egyaránt pozitív élményekkel térhettek haza a rendhagyó beszélgetésről, melyet Pál Miklósné, a BMNE elnöke vezetett.