Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • Közösségek fejlesztése a népművészet eszköztárával Békés megyében

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület által megvalósítás alatt álló EFOP-1.3.5-16-2016-000026 azonosítószámú projekt 2018. évben is folytatódik. Békéscsabán, Tótkomlóson, Telekgerendáson, Mezőkovácsházán, Nagybánhegyesen és Újkígyóson januártól ismét találkoztak a népi kézműves közösségek. A február végéig tartó foglalkozássorozatokon a szakkörök tagjai különböző népi kismesterségekbe kóstolhattak bele, úgy, mint például szövés, hímzés, fafaragás, könyvkötészet, valamint újkígyóson néprajzi szabadegyetem előadássorozaton vehetnek részt.

A programot februárban farsangi események színesítik (Telekgerendás- február 1.; Újkígyós – február 3.; Nagybánhegyes és Békéscsaba – február 10.; Mezőkovácsháza – február 25.)  amelyek keretében a településeken népi kézműves játszóházak, illetve folklórműsorok, táncházak, gasztronómiai csemegék várják a kicsiket és nagyokat.

A projekt keretében 2018. február 17-én megvalósult az első Fórum, melynek témája a következő volt: Közéleti szerepvállalás és érdekképviselet elősegítése – lehetőségek a projektben.

A közösségfejlesztéssel, érdekképviselet lehetőségeivel és módjaival foglalkozó előadásokon túl helyi jó gyakorlatok is bemutatkoztak, így a résztvevők megismerhették a nagybánhegyesi szlovák közösség és az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola ez irányú tevékenységét is.

A résztvevők – saját megfogalmazásuk szerint – feltöltődve, sok új ötlettel, elképzeléssel gazdagodva tértek haza.

A Fórum résztvevői felidézték Kallós Zoltán munkásságát is, méltóképpen megemlékezve a neves néprajzkutatóról.

  • Kétnapos képzések az Egyesületnél

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület megalakulása óta feladatának tekinti a paraszti tárgyalkotó kultúra továbbéltetését. Évek óta szervezünk non-formális képzéseket azok számára, akik kezdőként szeretnék elsajátítani a népi kismesterségek alapjait, illetve azok számára is, akik a szakmát már művelik, de új fogásokat, technikákat kívánnak megismerni. Békéscsabán a 2018. január 27-én és 28-i képzéseinket követően, ahol 5 csoportban tevékenykedhettek a jelentkezők, február 10-11-én honfoglalás kori rézművesség, 17-18-án nemezes, 24-25-én bútorfestő képzések valósultak meg, s a sor március-áprilisban folytatódik tovább, a jelentkezők igénye alapján.

A kétnapos képzések lehetőséget biztosítanak a résztvevők számára, hogy megismerkedjenek a szakágak műveléséhez szükséges eszközökkel, alapanyagokkal, a szakma/technika rövid elméletével, gyakorlati alapfogásaival, neves mesterek vezetésével.

  • Országos Textiles Konferencia
  1. március 9-10-11-én a Népművészeti Egyesületek Szövetsége meghirdetésében kerül sor Békéscsabán a Textiles Konferenciára.

A Textiles Konferencia a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában valósul meg az EFOP-1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” című projekt elemeként.

A Népi textíliák a Kárpát-medencéből – Partium és Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja című országos pályázat és kiállítás a Békés Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében valósul meg.

A beérkezett pályamunkák zsűrizése 2018. február 17-18-án zajlott Békéscsabán. A Népi textíliák a Kárpát-medencéből – Partium és Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja című országos pályázatra mindösszesen 1261 pályamunka érkezett be 85 településről, 124 egyéni és 62 csoportos alkotói kategóriában.

A szakértő zsűri a pályamunkákat megtekintve, alaposan mérlegelve, tanácsadókkal konzultálva hozta meg döntését, ítélte oda a díjakat.

A konferencia és kiállítás részletes programja a www.bmne.hu oldalon olvasható.