Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • Szarvasi Szilvanapok 2017. szeptember 8-10.

Egyesületünk idén részt vett a Szarvasi Szilvanapokon, a Hagyományok Házával karöltve.
Tagjaink mesterség bemutatóval és népi kézműves játszóházzal készültek, hogy betekintést nyújtsanak a látogatók számára a népi kézműves mesterségek – csipkekészítés, szalma- és gyékényfonás, varrásbemutató, mézeskalács-díszítés és csuhézás – műhelytitkaiba.

  • Békében Békésben Nemzetiségi Fesztivál 2017. szeptember 9-10. Békéscsaba

Ebben az évben is meghívást kaptunk a Békében Békésben Nemzetiségi Fesztiválra, ahol a mesterség bemutatóinkon túl az interaktív játszóterünk is helyet kapott a népi kézműves játszóház mellett. A kicsik és nagyobbak kipróbálhatták a játszótér elemeit: ügyességi játékokat, csoszigikat, parasztcsocsót is. A mesterség bemutatókon az érdeklődők beleláthattak a szövés, a fazekasság és a varrás, csipkeverés, hímzés, faművesség rejtelmeibe is és a népi kézműves játszóházakba pedig, fonás, rongybabakészítés, agyagozás várta az érdeklődőket.

  • Dombegyházi Falunap 2017. szeptember 9. szombat

Egyesületünk Dombegyházára települ ki.
Egyesületi tagjaink 9-én, szombaton játszóházzal várták az érdeklődőket, ahol számos érdekes dolgot elkészíthettek a gyerekek: fakanálbábokat, ceruzatartókat, gyöngyfákat.

  • Magyar Értékek Napja 2017. szeptember 9. szombat Budapest

Harmadik alkalommal került megrendezésre az NMI Művelődési Intézet koordinálásával a Magyar Értékek Napja a Bazilika előtti Szent István téren Budapestem. Az eseményen 19 megye és 6 határon túli régió vonultatta fel értékeit. Békés megye szűcshímzéssel volt jelen a rendezvényen egy mini-kiállítás formájában, bemutattuk a Békés megyei ködmönöket és annak mintavilágának feldolgozásával készült hímzéseket. A kiállítás mellett mesterség bemutatóval is képviselte magát az egyesület ezen a neves eseményen.

  • Muronyi Falunap 2017. szeptember 16. szombat

Egyesületünk idén részt vesz a Muronyban megrendezendő Falunapon, ahol a közkedvelt kreatív játszótéren kívül játszóházzal is megörvendezteti a jelenlévőket. A kicsik és nagyok a játszóházban textilből és fonalból babát készíthetnek. Elvisszük Muronyba a fa körhintánkat is, a gyerekek nagy örömére.

  • Nagycsaládosok rendezvénye – 2017. szeptember 23. Szarvas

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete meghívta az Egyesületünket Szarvasra, a családi rendezvényükre. Ismét felállítjuk a fa körhintánkat a kicsik számára. A mesterség bemutatókon a hímzéssel, a csipkekészítéssel, a fazekassággal és a népi ékszerkészítéssel ismerkedhetnek meg a látogatók. A népi kézműves játszóházunkban rongybabát, népi játékokat készítenek a gyerekek, a gyöngyfűzés, agyagozás és bőrművesség mellett.