Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Országos Felnőtt és Ifjúsági Népi Kézműves Tábor

A szokásoknak megfelelően az idei évben is sor került az Országos Felnőtt és Ifjúsági Népi Kézműves Tábor, a Határok Nélküli Néprajzi Népfőiskola, a Nemzetközi Fafaragó Találkozó és a Kosárfonó Mesterkurzus megvalósítására. A táborra július 13-től került sor. Közel 300 fő vett részt a különböző csoportok munkájában. Többek között hímzők, fazekasok, kályhások, szövők stb. Valamint megrendezésre került a Dél-alföldi Gyermek kézműves tábor, s az idei évben nagy örömünkre már harmadjára tudtunk ifjúsági csoportokat is indítani, akik remélhetőleg a népi kézművesek utánpótlását jelentik majd.
Nagy öröm volt számunkra, hogy a Nemzetközi Fafaragó Találkozó résztvevői az idei évben tovább folytatták a békéscsabai köztéri alkotások felújítását, helyreállítását. Az idei év abban tért el a tavalyitól, hogy a mostani felújított székelykapu, mely a Széchenyi-liget bejáratánál található nem az egyesület ajándéka volt a város számára, de így is nagy örömmel vettek részt a találkozó résztvevői a felújításban. A kapu a tábor utolsó napján került átadásra, a város részéről Szarvas Péter polgármester úr köszönte meg a munkát.
A táborban dolgozó csoportok az idei évben is előre meghatározott tematika alapján dolgoztak, az esték most sem maradtak el közösségi programok nélkül. Idén is volt táncház, kürtöskalácssütés, közös éneklés a tábortűz mellett, főzőverseny, valamint a csoportok bemutatkozása sem maradt el.

Országos Népművészeti Kiállítás

Augusztus 28-ig még látogatható a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban az Országos Népművészeti Kiállítás, amely az országos megmérettetés Dél-alföldi régiójából beválogatott alkotásokat mutatja be az érdeklődőknek. A kiállításon a népművészet, a népi kézművesség szinte minden területe bemutatkozik. A Békéscsabán beválogatott alkotások augusztus 29-én Budapestre utaznak, ahol októberben egy nagy országos zsűrizésre kerül majd sor, s az ott beválasztott pályamunkák közel fél éven keresztül láthatóak majd a Néprajzi Múzeumban.

Mesterségek Ünnepe

Egyesületünk az idei évben is részt vesz a Budai Várban megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepén. A rendezvény idei témája a pásztorművészet. Egyesületünk a Körös-völgyi Sokadalomban már megtartotta a főpróbát, ahol az egyesület tagjai csikós, gulyás, kanász és juhász mesterségeket (fafaragás, bőrművesség, ostorfonás stb.) mutattak be nagy sikerrel az érdeklődőknek.

Minden Magyarok Néptáncfesztiválja

A korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is részt veszünk a Gyulán megrendezésre kerülő Minden Magyarok Néptáncfesztiválján. 2015-ben 5-5 mesterség bemutatóval veszünk részt az eseményen. Az érdeklődők többek között vászonszövéssel, fafaragással, bőrművességgel is találkozhatnak majd a rendezvényen.

Békéscsabai Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Egyesületünk folyamatosan részt vesz a békéscsabai Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola felnőttképzésének támogatásában. Az iskola még várja a népi kézművesség iránt érdeklődők jelentkezését. A felnőttképzés felhívása az iskola (www.kezmuves.ibsen.hu), valamint az egyesületünk honlapján is elérhető.