Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

Békés Megyei Népművészeti Egyesület eseményei

  • November 27-én Egyesületünk ismételten csatlakozott az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeumok Nonprofit Kft. által szervezett adventi programsorozathoz. A Békés Megyei Betlehemes Fesztivál keretében a gyulaiakat, s a Gyulára látogatókat Advent első vasárnapján népművészeti vásárral, mesterség bemutatóval és játszóházzal vártuk.
  • Decemberben 5 alkalommal kerül sor a Tehetségprogram keretében faműves, valamint hímző foglalkozás tartására, ahol a fiatalok az általuk választott népi kézműves foglalkozás újabb csínját-bínját sajátíthatják el oktatóik segítségével.
  • December 3-án és 4-én ezúttal 2 népi kézműves szakágban invitáltuk műhelyfoglalkozásra a mézeskalács készítőket, valamint a kézi könyvkötőket. A két napos képzés alatt a mézeskalács bódító illata mellett a kurzuson résztvevők elsajátíthatták az igazán puha mézeskalács készítés fortélyait. A könyvkötők felkészülve akár az ideális karácsonyi meglepetés elkészítésére a hétvége folyamán elsajátították a dobozok, fotóalbumok csomagolását, díszítését.
  • December 10-én, a szokásokhoz híven Egyesületünk megtartja éves karácsonyi közgyűlését. Az összejövetelünkön sor kerül többek között az éves beszámoló elfogadására, valamint a Békés Megyei Népművészeti Egyesület 2016. évi tevékenységének értékelésére. Továbbá ezen a napon adjuk át a hagyományainknak megfelelően a tagjainknak az Egyesület által alapított kitüntetéseket (Békés Megye Népművészetéért, Békés Megye Népművészetéért – Életfa, Jövő Személyisége, Jövő Nemzedék Tanításáért), valamint egy-egy oklevéllel jutalmazzuk az egyesület és más szervezetek által megvalósított kiállításokon alkotásaikkal szereplő egyesületi tagjainkat.